28. fejezet: Cole

Hát sziasztok! :)
Újra itt, újúlt erővel, már-már néger vagyok :'D 

Bevallom, tetszik ez a rész, még sírtam is miközben írtam, mert belecsempésztem valamennyire az életemet.. ez a jó az írásban, nem tudják ki vagy, de a történeteidbe bele tudod rakni legalább egy kicsit is.. :)
Továbbra is várom az olvasókat like-okat feliratkozásokat kommenteket! :))
Na, nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást! :))

xoxo <3

                                                                                               28.fejezet: Cole

                                        (ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=AnMP1oqPTto)

-Becky szemszöge-

Reggel órám csörgésére ébredtünk Zayn-el. Arcán látszott, hogy nem aludhatott sokat, és én sem éreztem magam valami kipihentnek. Csöndben összepakoltam a maradék cuccaimat, megmosakodtam, és felöltöztem. Kényelmes ruhát akartam felvenni a repülő útra, így a választásom egy szakadt farmerre, egy fehér trikóra, egy barna bő pulcsira, és az egyik kedvenc szögecses csizmámra esett. Mivel már engem is felismerhetnek, így felvettem egy napszemüveget, és egy sapit is. Zayn lehozta a táskámat a nappaliba, ahol már mind ott voltak. Egyesével megöleltük egymást, és mind azt kérték, vigyázzunk magunkra. Harry berakta a kocsiba a táskáinkat míg én Zayn-től búcsúzkodtam.

~Vasárnap jövök, aludj egy kicsit.-simogattam meg lágyan arcát

~De még csak péntek reggel van.-mondta keserűen Zayn

~Emlékszel? Mindig velem leszel.-fogtam meg mosolyogva nyakláncomat, és csak úgy mint este, most is megfogta kezemet

~Mindig rajtad lesz?-kérdezte

~Örökre! Ahogy a gyűrű is.-mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott halványan

~Nagyon szeretlek.-ölelt meg, én pedig szorosan hozzábújtam.

~Én is téged, vigyázz magadra, sietek!-mondtam miután elengedtük egymást.

~Inkább neked kéne.-mosolyodott el végre. ~Nagyon siess, és hívj melyik géppel jöttök haza!-mondta

~Rendben, viszont mennem kell, szeretlek!-csókoltam meg.

~Én is téged.-mondta csókunk után. Integettem neki még a kocsiból, láttam arcán a félelmet, és az aggodalmat. Ugyanezt éreztem én is, de muszáj elmennem oda. Harry-vel csöndben ültünk a kocsiban, majd miután megérkeztünk, és kivettük a cuccainkat elindultunk befele.

~Még van időnk, iszunk egy kávét?-kérdezte, mire bólogattam. Lassan szürcsölgettük az italainkat, ami Harry-nél kávét, nálam pedig forrócsokit jelentett. Mikor megittuk akkor szólalt meg a hang, hogy be kell szállnunk. Felmutattuk a jegyeinket, majd helyet foglaltunk a gépen.

~Biztos készen állsz?-nézett rám Harry

~Igen, csak kérlek legyél itt velem végig!-fogtam meg kezét.

~Megígérem!-szorította meg kezünket.

Elővette az mp4 lejátszóját, és egyik végét felajánlotta, amit el is fogadtam. Miután beindította a zenét vissza fogott kezünkre, és így utaztunk. Egy idő után Harry már édesen aludt, nekem viszont nem ment, pedig szükségem lett volna az alvásra. 

Végig vagy Zayn-en agyaltam, vagy Cole-on. Erősnek kell lennem. Sajnos van, hogy az élet ezt várja el tőlünk, én már csak tudom. Nem egyszer kellett már erősnek lennem az életben. Miután apám kisétált az életünkből, hátra hagyta a nem kedves emlékeket. Kicsi voltam nagyon, alig foghattam föl a dolgokat. Aztán visszatért, pontosabban csak akart. Át kellett értékelnem magamban a dolgokat, és nem tartottam jó ötletnek, hogy ismét fel vegyem vele a kapcsolatot. Ha 8 évig nem keresett, most mi oka?! Szánalmas. Sajnos ebben az időszakban, mikor elkezdődtek a tárgyalások, kicsit magamba zuhantam. Nem tudtam úgy teljesíteni sehol, megváltoztam, olyanokat tettem amikre nem voltam büszke, és ha bele gondolok Cole volt az első, és az egyetlen akinek erről meséltem. Végig mellettem állt. Segített átvészelnem ezt az időszakot. De mikor már minden jó lett volna, itt hagyott, és én ismét gyenge lettem. Mellette megtanultam erősnek lenni, ő neki köszönhetem, hogy túl tettem magam azon az időszakon. Viszont az ő elvesztésén senki nem tudott segíteni. Egy űr lett a szívemben. Hatalmas üresség, mintha elvették volna tőlem egy részemet. Próbáltam a táncba menekülni, és így próbáltam a hatalmas fájdalmat és ürességet betölteni. Csak abban a pillanatban segített, de mikor épp nem táncoltam, akkor ő volt az első kép, ami a szemem elé tárult. Néha azt kívántam, bárcsak egy rossz álom lett volna, és mindjárt felébredek, és újra megölelhetem, de nem így lett. Sikert sikerre akartam akkor hordozni, de nem ment, nem voltam ugyanaz. Emberek sétáltak be és ki az életemből, de ő mindig ott volt velem, még akkor is, ha már csak lélekben. Azt hittem örökre magamba roskadok, de tudtam, Cole azt akarná, hogy erős legyek, hisz ő tanított erre, így elkezdtem a táncra koncentrálni. Ennek köszönhetően kijutottam Londonba, ahol találkoztam Zayn-el. Igen, ő neki sikerült a lehetetlen. Betömött egy nagy részt, amit Cole hagyott maga után. Nem mondom, hogy az egészet betömte, de épp eleget. Hálás vagyok Zayn-nek, és persze a fiúknak is. Egyébként azért is akadtam ki annyira a sérülésemnél, mert féltem, ha nem táncolok újra vissza zuhanok, és nem akartam, hogy így lássanak. Szerencsére segítették terelni a témát, ám mikor egy picit is egyedül voltam, rögtön eszembe jutott, és belekönnyeztem. Bárcsak újra velem lehetne. Bárcsak... de nincs. Ő segített erősnek lennem, nekem miért nem ment segíteni neki?!

 'And it cut me like a knife, when you walked out of my life.' Nos igen, pontosan. Elveszettnek éreztem magam nélküle. Csak a plüss állatkája maradt velem, amit természetesen London-ba is magammal vittem, és most is itt szorongatok. Miért történt ez az egész?! Miért pont ő?!

Észre se vettem, hogy sírok, és Harry kezét egyre jobban szorítom, mire fel is ébredt. Amint meglátta, hogy sírok rögtön átkarolt.

~Minden rendben lesz.-nyugtatott Harry

~Nem, már soha nem lesz olyan, mint régen, ő már nincs velem.-szipogtam tovább

Ezután Harry már nem szólt, csak hátamat simogatta. Hamarosan megszólalt a hang, hogy leszállunk, így eltette a plüssállatot a táskámba, és vártam, hogy kiszálljunk. Mikor kiértünk a reptérről egy percre megálltam. Készen állok én erre?! Muszáj, gyerünk Becky!

~Minden rendben?-fordult felém Harry

~Azt hiszem.-mondtam félve

~Mindig itt leszek, hidd el!-ölelt meg Harry, ami hihetetlen jól esett.

~Nem lenne baj, ha taxi helyett sétálnánk? Nincs messze, tényleg.-kérdeztem miután elengedtük egymást

~Felőlem lehet a város másik felén is, ha sétálni akarsz, sétálunk!-jelentette ki mosolyogva, mire hálásan rámosolyogtam.

Elindultunk. Nem akartam haza menni, így anyáék azt se tudják, hogy itt vagyok. Egy szállodában szállunk meg. Lepakoltuk a cuccainkat, majd elmentünk sétálni. Megmutattam Harry-nek távolabbról a házunkat, a sulimat, a tánciskolámat, és a régi tánciskolámat is, ahova Cole-al jártunk.

~Nagyon hiányzik.-mondtam alig hallhatóan a régi tánciskola előtt állva, mire Harry megölelt. Nagyon örülök neki, hogy itt van velem, nélküle nem menne. Egy kis séta után beültünk egy étterembe vacsorázni.

~Hogy tervezed a holnapot?-kérdezte Harry

~Arra gondoltam, hogy délelött elmehetnénk Cole házához, és utána a temetőbe.-mondtam

~Rendben, út közben veszünk majd virágot az úgy jó?-kérdezte lágyan, mire bólogattam

~Annyira köszönöm, hogy itt vagy velem.-néztem rá hálásan, mire elmosolyodott. ~Uristen, még nem írtam Zayn-nek hogy megjöttünk.-hűltem

~Nyugi, írtam neki sms-t, és mondtam hogy most nem vagy abban az állapotban, hogy írj, de írsz amint tudsz.-mondta Harry kedvesen

~Nagyon köszönöm!-néztem rá hálásan. ~És válaszolt?-kérdeztem

~Azt, hogy nagyon vigyázzak rád.-mosolygott Hazza, mire én is. Elővettem a telefonom, és írtam egy sms-t Zayn-nek.

Minden rendben kicsim, nagyon hiányzol, és aggódom érted. Nagyon szeretlek! B.

Úgy örülök, hogy írtál! Te is nekem, én hogy aggódom! Mindennél jobban! Z.

Elmosolyodtam, majd elraktam a telefonom.

Miután befejeztük a vacsorát elindultunk a szállodánk felé. Egy szobában voltunk, de volt az ágy mellett egy kanapé, így Harry azt mondta ő azon alszik. Befeküdtünk, én pedig csak forgolódtam. Egyszerűen nem tudtam elaludni. Egy idő után meguntam, így odamentem Harry-hez.

~Harry!-ébresztgettem a fiut

~Minden rendben?-nyitotta ki kicsit később szemeit

~Nem tudom, nem alszol inkább mellettem?-kérdeztem félve

~Biztos ezt szeretnéd?-kérdezte felülve

~Igen, kérlek.-kérleltem, mire bólogatott, és befeküdt mellém. Szembe fordultunk egymással, fejem válla és mellkasa közé fektettem, míg Harry átkarolta hátamat, amit el is kezdett simogatni. Hála Harry-nek már könnyebben nyomott el az álom.

Reggel mikor felkeltem ugyanebben a pózban találtam magunkat. Kicsivel később Harry is kinyitotta a szemeit, majd rám mosolygott és szorosan megölelt.

~Készen állsz?-kérdezte még mindig ölelve

~Azt hiszem.-válaszoltam

~Itt vagyok.-szorított még mindig, de jól esett a szorítása. Még egy ideig így feküdtünk, ám utána úgy döntöttünk elmegyünk készülődni.

 Felvettem egy fehér ujjatlan inget, egy fekete blézert, egy fekete csőnadrágot, egy fekete magassarkút, egy sálat egy napszemüveget, és egy karkötőt. Most volt az első, hogy még éjjelre sem vettem le a Zayn-től kapott nyakláncomat. Mielött elindultunk volna írtam egy sms-t Zayn-nek.

Jó reggelt kicsim! Ma volt az első éjszaka, hogy nem vettem le a nyakláncot. Hiányzol! Adj nekem kérlek ma erőt! Szeretlek, és remélem tudtál aludni. B.

Jó reggelt picim! Ennek nagyon örülök, valahogy éreztem, hogy rajtad volt, nem tudom, volt egy belső melegség. Te is nekem! Az összes erőmet neked adom! Valamennyit sikerült. Nagyon szeretlek, siess vissza! Z.

Elraktam a telefonomat, és Harry-vel reggeli után elindultunk Cole házához, de előtte útközben vettünk virágot, és egy cetlit. Megálltunk a ház előtt, és egy ideig csak néztünk, majd legugoltam, és elkezdtem írni a cetlire.

Kedves Mr. És Mrs. Birmingham!

Ma eljöttem London-ból a fiúk miatt. Meg akartam látogatni, és sajnos ennyit kellett várnom, hogy legyen elég erőm ismét a sírjához menni. Nagyon hiányzik. Ő az őrangyalom, sokat köszönhetek neki, így önöknek is! Sajnálom, hogy személyesen nem tudtunk találkozni, de örülök, hogy itt voltam.

Becky Johnson.

Beraktam a cetlit a csokorba, és a bejárati ajtó elé tettem. Csak álltam, és éreztem, hogy a sírás kerülget, ám mielött teljesen kitört volna belőlem Harry szorosan magához húzott. Próbáltam visszafogni magam, de annyira nehéz volt. Nlhány könnycsepp kigördült, de sikeresen legyőztem őket, így tovább tudtunk menni. Még vettünk virágot, majd a temető előtt megálltunk.

~Itt vagyok.-fogta meg Harry a kezem, amit megszorítottam és hálásan rámosolyogtam.

Elindultunk befele, és ahogy közeledtünk a sírhoz, úgy szorult össze folyamatosan a gyomrom. Megérkeztünk. Beszívtam mélyen a levegőt, megöleltem Harry-t, majd mit sem törődve semmivel, leültem Cole sírjához, Harry pedig nem sokkal mögöttem állt.

~Hát szia Cole. Nem is tudom hol kezdjem... Először is, ezt neked hoztam.-raktam le a virágot. ~Másodszor pedig annyira sajnálom, hogy nem jöttem előbb, és gyakrabban. Gyenge voltam, de hát ismersz.-nevettem fel kínosan. ~Annyi minden történt mióta elmentél...-kezdtem bele elég hosszú mesélésembe.

-Harry szemszöge-

Csak álltam mögötte, és figyeltem ahogy mesél. Borzasztó lehet elveszteni valakit, aki ennyire közel áll hozzád.

~Gyenge voltam, de hát ismersz.-nevetett kicsit gúnyosan. Gyenge?! Na szerintem Becky egyáltalán nem gyenge. Képes volt valamennyire feldolgozni ezt a feldolgozhatatlan borzalmat. Szörnyű ami történt.

~Te voltál velem mikor gyenge voltam, tőled tanultam meg, milyen is erősnek lenni1 te segítettél túl azon a borzalmas időszakon, és én nem tudtam segíteni...-itt már sírt.

Borzalmas időszak?! Várjunk csak, Becky soha sem mesélt így a múltjáról... vagy várjunk, nem akart az apjáról beszélni, lehet ez az. Cole segítette túl ezen az időszakon, azt hiszem hálásak lehetünk neki.

~Nem hiszem el, miért pont veled történt ez?!-itt már zokogott. Nem éreztem jónak, ha most átölelném, inkább adtam neki egy papírzsebkendőt.

~Képzeld, próbáltam sikert sikerre halmozni, de nem ment. Viszont azt éreztem, nem szeretnéd ha magamba zuhannék, hisz te tanítottál, így össze szedtem magam, és kijutottam London-ba, ahol a One Direction háttértáncosa vagyok.-nyugodt le egy kicsit. ~Nagyon kedvesek, és idióták, mint mi.-folytatta.

~Miután elmentél, hatalmas üresség keletkezett bennem. Aztán jöttek a fiuk a bandából. Segítettek túl lépni nehezebb időszakokon. -mondta. ~Van köztük egy, aki hát ha úgy vesszük elrabolta a szívem.-mosolygott végre kicsit. ~Zayn-nek hívják. Már majdnem fél éve, najó annyi még nem.-nevetett kicsit. ~Szóval, már több hónapja együtt vagyunk, és nem rég volt a 18. szülinapom.. egyébként jó öreg lettem, mi?-nevetett ismét. ~Szóval akkor megkérte a kezem, és igen-t mondtam, így már jegyben járunk.-mosolygott kezére. ~Sőt, majdnem anyuka lettem.-nevetett. ~Ha most itt lennél kiosztanál, aztán röhögnénk egy jót.-mosolygott ismét. ~Tudod, neki sikerült az űr egy nagyobb részét kitöltenie, és a fiuknak meg a barátnőiknek is, de te mindig velem leszel, ha már csak lélekben is..-vette halkabbra mondata végét.

Örülök, hogy Becky így érez irántunk, és legfőképp Zayn iránt, viszont tényleg hatalmas lehetett az az űr, amit Becky-ben hagyott. Annyira sajnálom. Ki tudja még miket kellett átélnie.

Még vagy legalább egy órát mesélt Cole-nak, érdekes volt hallgatni.

~Te voltál, vagy és leszel is az én őrangyalom Cole, nagyon szeretlek, és elmondhatatlanul hiányzol.-fejezte be Becky. Csak ült ott egy ideig, és a sírt nézte.

~Kicsit leülsz hozzám?-fordult felém, mire mellé ültem. Őt néztem, ő pedig a sírt, majd az eget. ~Te hiszel benne, hogy föntről figyelnek minket?-kérdezte még mindig az eget pásztázva.

~Nem tudom, de szerintem Cole veled van, és onnan vigyáz rád.-néztem fel én is az égre.

~Gondolod?-nézett rám, mire én is.

~Azok után, amiket most hallottam, szinte teljesen biztos vagyok benne.-mosolyogtam bíztatóan Becky-re, aki fejét vállamra hajtotta.

~Úgy hiányzik, bárcsak velem lenne, ő mindig velem volt.-mondta.

~Most is veled van, és veled is lesz, a szívedben.-mondtam bíztatoan.

~Igen.-sóhajtott egyet. Még egy ideig így ültünk, de kezdett sötétedni, így elköszöntünk Cole-tól, és elindultunk a szálloda fele. A temetőben még fogtuk egymás kezét, de utána már nem akartunk kockáztatni. A szállodában elkészültünk az alváshoz, és mint tegnap este, megint együtt aludtunk.

~Köszönök mindent Harry.-mondta elalvás előtt Becky

~Mindig itt leszek neked.-mondtam, majd hamarosan éreztem hogy elnyomja az álom, és engem is hamar elnyomott.

Reggel én keltem előbb, ami furcsa volt. Óvatosan kikeltem, és írtam Zayn-nek egy sms-t, hogy Becky még alszik, és dél körüli gépre foglaljon nekünk jegyet. Negyed 1-kor megy a gépünk. Azért akartam, hogy ne rögtön reggel menjünk, mert szerintem Becky még elmenne Cole házához. Gyorsan felöltöztem, és mikor kész lettem Becky épp felkelt.

~Jó reggelt.-öleltem meg

~Neked is, mikor megy a gépünk?-kérdezte még fáradtan

~Negyed1, gondoltam még elmennél Cole házához.-mondtam kicsi félve

~Gondolatolvasó, köszönöm.-ölelt meg.

~De akkor készülődj csipkerózsika.-mosolyodtam el.

Fel vett egy farmer rövidnadrágot, egy fekete pólót, és egy farmer inget, egy bokacsizmával. Csini volt, de hát nem azért hogy fényezzem magam, de tőlem tanult. Elindultunk Cole házához. Már nem volt ott a csokor, így megtalálhatták Cole szülei, és szerintem örültek is.

~Jóban voltál a szüleivel?-kérdeztem

~Inkább az anyukájával, apukájával ritkábban találkoztam.-mondta kedvesen. Kicsit még álltunk oott, majd Becky sóhajtott egyet, és elindultunk a géphez. Mielőtt beszálltunk volna, írt egy sms-t Zayn-nek, gondolom hogy elindulunk, majd megöleltük egymást, és beszálltunk. Hamarosan pedig már a levegőben voltunk. Au revoir Paris, Welcome London..!

Becky első szerelése:

Becky második szerelése:

Becky harmadik szerelése: